Színes amerikai romantikus dráma.

Főleg Blake Lively (Bridget Vreeand) miatt, de Alexis Blendel (Lena Kaligaris) miatt is néztem meg ezt a filmet (újra). Négy lány két nyarát követi végig a két film. Azzal kezdődik, hogy elmennek egy turkálóba, és van egy nadrág, amelyik mind a négy lányra tökéletesen passzol. Persze ezt biztos nem egy nadrággal oldották meg, mert America Ferrara (Carmen Lowell) és Blake Lively teljesen más alkat. Ferrara alacsonyab, és kicsit ducibb, de nem nagyon, míg Blake pedig magasab, és vékony (elég jó). A negyedik lányt Amber Tamblyn (Tibby Tomko-Rollins) játsza.

Első rész:

Bridget anyja nem nég halt meg, és ezt nem fogja fel, legalábbis menekül előle, és megpróbálja mindig elterelni a gondolatait. Egy lányfocis táborba megy Mexikóba, ahol ráhajt az egyik fiatal edzősrácra - persze ami tiltva van. Az első rész végén eljutnak a smárolásig, de Bridget összeomlik lelkileg, és nem tudja mit csináljon. A sráccal megbeszélik, ha majd nagyobb lesz, és egy focisztár, akkor majd ad neki egy esélyt... LoL.

Tibby egy lázadó típus, de ennek ellenére a nyarát a Wallmartban tölti, és ott dolgozik. Emellett csinál egy dokumentumfilmet, amit suckumentary-nak kategorizál, mert szerinte olyan szar. A film közben összeismerkedik egy leukémiás kislánnyal Baileyvel (Jenna Boyd játsza), akit először ki nem állhat, de megszereti, és jóba lesznek, és segít a filmben. A kislány a film vége felé meghal, ami nagyon kikészíti Tibbyt, végül a filmjét Baileynek nevezi el. Mindemellett megismerkedtnek egy Brian McBrian nevű fiúval (Leonardo Nam), aki az egész életét a Dragon's Liar nevű játéknak szenteli, és egy kicsit lúzerke.

Carmen a nyáron elmegy az apjához (szülei elváltak) és vele tevezi tölteni az egész nyarat. De. De az apja nem szól arról, hogy ő közben újra fog házasodni, és a menyasszony két gyerekét is magához veszi, hogy nagyon boldog, és teljesen megváltozott. Ezt megpróbálja valahogy elviselni, de nem megy sokáig, ezért hazautazik, persze teljesen kiakadt az eseményektől. A film végén elmegy az apja esküvőjére, és kibékül az apjával.

Lena karaktere egy félénk, szégyenlős lány, aki sose mutat semmit az alakjából. A nyáron elmegy a nagyszüleihez Görögországba. Ott összeismerkedik Kostas Dounas-szal (Michael Rady). Mivel semmi se lehet egyszerű, persze kiderül, hogy a nagyszülei ősellenségek, és nem találkozhatnak, és blablabla. Ki ne gondolta volna, a szerelem győz, és együtt leszenk, és happy end.

Második rész

Bridget elmegy Törökországba egy régésztáborba, ahol egy kiásott csontvázról megtudja, hogy hasonló korban halt meg, mint az anyja és kicsit összezavarodik a lelki világa, és előtte még megtudja, hogy a nagymamája írt neki sok levelet, amit az apja eldugott előle. Ezeket megtalálta, és elolvasta, és elmegy a nagymamájához, és sokat beszélget vele. Rájön hogy az anyja nem hagyta el őt és úgy hal meg (nem derül ki tisztán, hogy öngyilkos lett a betegsége miatt, vagy mi) hanem gyógyithatatlan beteg volt. Ettől megnyugszik, hazamegy, és az apjával kibékül, és boldog lesz.

Tibby összejött Briannal az első rész végén, és eljutnak a szexig. A srác a nagybátyjától két éve kapott kotont használja, ami idő közben elszakadt. Persze ezen Tibby elég rendesen kikészül, szakítanak is, de még mindig szereti, persze. Tibby filmkészítést tanul továbbra is, és közben dolgozik egy videotékában is. Brian kavar egy kicsit Lena hugával Effie-vel, de a végén ismét összejön Briannal és nagyon hepi lesz.

Carmen színházi háttérmunkával foglalkozik. Egy fiú belészeret, és elviszi egy auditációra, ahol persze véletlenül megkapja az egyik főszerepet, ki ne gondolta volna. De rivális is akad: pont az a lány elől kapta meg a szerepet, aki beprotezsálta a háttérmunkára. Persze ezen nem teszi túl magát egykönnyen. Ráhajt a pasira, és szegény Carmen úgy érzi, hogy becsapták, megcsalták. A főpróba elég siralmasan ment, és teljesen kikészül. Persze a az előadás előtt rájön, hogy a srác semmit nem akar a másik csajtól, és őbelé van zúgva. Halleluja, jól sikerül az előadás. Előtte még egy kisöccse is születik, és nagyon boldog lesz ő is.

Lena rajzot tanul valahol Amerikában. A két rész között szakít Kostossal, nem tudjuk miért elmondaná, csak Kostos belevág. Kiderül, hogy Kostos szert tett egy menyasszonyra, aki terhes. Ezen túlteszi magát Lena, és összejön egy sráccal, aki nagyon kedves vele, nagyon helyes. Miután Kostos elmegy Amerikába, hogy elmondja, az esküvő lefújva, és nincs is gyerek, Lena összezavarodik.

Lena huga megharagszik Lenára, meg a barátnőire, és ellopja a mágikus nadrágot, -aminek mindig csodákat tulajdonítottak- és véletlenül elveszti Görögországban. Lena odamegy megkeresni, és később követik őt a barátnői is, akik persze nem csak azért mentek, hogy a nadrágot megtalálják, hanem azért is hogy összehozzák Kostosszal Lenát. Persze ez is sikerül, és mindenki veriheppi lesz a végén.

 

Aranyos kis történet, happy endinggel. Viszont azt nem értem, miért nem tudták ugyanazokat a szinészeket szerződtetni a Carmen apja és menyasszonya szerepére. Ezen teljesen kiakadtam, miért csináltak egy ilyen hibát. Ahhhhhh. GRRRrrrrr. A történet több love-story egy filmbe sűrítve, egy kis drámával, satöbbi. Szerencsére a nagyon szar kínos jeleneteket egészen kispórolták a flmekből, ezért egész tűrhető. Mivel Blake Lively játszik benne, ezért kicsit elfogult vagyok, és adnék rá 6,5-7 pontot. És ott van Alexis Blendel kék szeme. De mivel tudatosan vagyok elfogult ezért levonok belőle 1 pontot, és az első részre adok 6ot, a másodikra 5,5-öt

6/10  5,5/10

 

Címkék: 6 55 the sisterhood of the traveling pants blake lively alexis blendel america ferrara amber tamblyn

Home of the Brave

 2009.01.17. 22:21

Ez teljesen más kategória, mint az eddigiek. Ez egy dráma. Négy amerikai katona életét mutatja be, hogy változott meg, hogyan változtatta meg őket az iraki háború.

A film egy konvojjal kezdődik, amit megtámadnak. Innen válik szét a katonák élete, de a film során találkoznak. Egyikük egy orvos volt, másikuk egy ellátási egységhez tartotó , aki elvesztette egy útmenti bombatámadásban a jobb kézfejét, és két srác, egyiküket megviseli gyerekkori barátjának halála, a másik pedig kicsit megőrül, mert nem megy vissza hozzá a barátnője, és nagyon nehezen viseli a változásokat.  Ezért fegyvert fog, és túszul ejti a volt barátnőjét és néhány kollegáját a drive-thruban, ahol dolgoznak. Persze a kommandósok, meg minden rendőrségi egység ott van, és amikor már majdnem kijön, megijed, és meglátják nála a fegyvert, és egy mesterlövész lelövi. Az első srác nem tud túltenni a barátja halálán, és a munkahelyére se tud visszamenni, rendőrnek végülis nem megy el, és ezért úgy dönt, hogy visszamegy Irakba. Az orvosnak nehéz feldolgoznia azt a sok fiatal sebesültet, akit kezelt, akiknek valamely végtagját amputálta, amilyen szenvedéseket látott. Főleg az rendítette meg, hogy legtöbbjük még 24 éves se volt. Többször összetűzésbe kerül a családjával, de végülis helyre tud rázódni. A nő, szakít a barátjával, nem tudja megszokni, elfogadni a veszteségét, nyomorúságát. Végülis egy másik pasival összejön, aki segít neki megszokni a félkezűséget. A film a fent említett srác szüleihez írott levelével végződik, ahogy visszamegy Irakba. Az orvos, és a nő tartják a kapcsolatot. A legvégén egy Machiavelli idézettel zárul a film: Wars begin where you will, but they do not end where you please. Azaz, a háborúk akkor kezdődnek, amikor akarod, de nem fejeződnek be, amikor szeretnéd.

Nagyon megrendítő film. Persze erre mondhatja valaki, hogy propaganda film az iraki háború, és Bush ellen (a filmben meg is jelenik a Fuck Bush, fordított kezdőbetűkket az orvos fiának a pólóján), de még ha az is, akkoris nagyon elgondolkodtató.

Samuel L. Jackson hozza a jó formáját, Brian Persley elég jól játszik, szintúgy Jessica Biel, de 50 Cent... szerintem hagynia kéne a színészkedést, a Rightous Killben se nyújtott nagy teljesítményt. Chad Michael Murray csak vendégszerepelt. ő a gyermekkoi barát, aki meghal a film elején.

Bár én magyar szinkronnal néztem meg, ami eléggé sok kivetni valót hagyott maga után, megérdemel 7,5 pontot.

7,5/10

Címkék: jessica biel 50 cent samuel l jackson 75 chad michael murray home of the brave brian presley

Die Another Day

 2009.01.17. 20:11

A sajnos visszajött témának, az hogy az amerikaiakat és az ellenfelét kijátszák egymás ellen. Viszont visszahozzák az Aston Martint. Aaaahhhhh. Az egy gyönyörű autó. Főleg a rejtőzködő kütyüvel. Aaaaaaa. Viszont sajnos Q-t lecserélték más szereplőre, Pedig Desmond Llewelyn a From Russia With Love óta benne volt mindegyikben. Sajnos 1999-ben meghalt, így nem volt rá lehetőség. Viszont már a The World is not enough-ban is utalnak rá, hogy többet nem is játszik bond filmekben, és bemutatják az utódját, John Cleese-t. Új szereplő ellenére Rick Yune egész jól játszik. Másik ismert filmje a The Fast and the Furious. És persze Halle Berry. Érte külön pontot kapa film

Itt végre Bondnak méltó ellenfele van kocsik terén is. A Jaguar XKR egy hasonló kaliberű kocsi, főleg a fegyvereknél. Persze Bond ügyesebb...

Viszont az összhatása annyira nem jó. Még Halle Berryvel sem tudott 7 fölé menni.

7/10

Címkék: 7 james bond 007 halle berry pierce brosnan die another day

süti beállítások módosítása