I Care a Lot

 2021.02.21. 20:06

I Care a Lot, avagy a leszbik is lehetnek ótvar gecik.

Ez egy egész jó film vasárnap estére, karantén idején. Eleinte az antihősnő ellen vagy, majd neki szurkolsz, de a végén mégis megkönnyebbülsz.

A történet röviden annyi, hogy van a főhősnőnk, Marla, (Rosamund Pike) egy orvossal összedolgozva embereket forgatnak ki a vagyonukból. És persze eljön a nagy dobás ideje, amikoris megtalálta a tökéletes áldozatot, legalábbis elsőre így tűnik. Csak hát amikor megtudják, hogy darázsfészekbe nyúltak, majd eljön egy ügyvéd és megfenyegeti, nem azt teszi, amit minden józan ember csinálna, azaz bocsánatot kérve elhúz a picsába, és fülét-farkát behúzva örül, hogy túlélte, hanem mivel utálja a férfiakat (az ügyvéd egy tipikus tenyérbemászó alak), ezért kerül amibe kerül, ő bizony végigcsinálja, neki nem diktál senki, főleg nem egy férfi. A film során persze megpróbálja a gonosz orosz maffiafőnök (Peter Dinklage) eltenni láb alól, de hát ez a szőke bula annyira kemény csaj, hogy túléli.

Sőt, miután jól kitervelte (kemény 5 perc alatt) megfingatja a kemény orosz maffiózót, mert ő sokkal okosabb, ügyesebb, de főleg szebb, mint egy kis senkiházi orosz maffiózó. Ő ilyeneket eszik reggelire, csak eddig senki se tudta ezt, főleg ő nem. Persze a Trónok harca óta Peter Dinklage-et sem lehet megalázva hagyni egy filmben, hanem az ott megszerzett kommunikációs készségével kidumálja magát a vesztett helyzetből, és mindkét félnek win-win szitut kitalálva, mindenki boldogan él amíg meg nem hal. Ez Marla esetében kb 2 perc, mert egy (nem teljesen) random karakter lelövi a végén, majd a barátnője karjaiban kileheli lelkét.

Ja, nem mondtam? Marla a nőket szereti, de ez teljesen lényegtelen, semmit sem ad a karakteréhez.

Tyrionunk elég gyengén hozza a maffiózó szerepét, orosznak meg... nem orosz. 

Amint írtam, egy esti filmnek, kikapcsolódáshoz nem rossz, de nem értem, miért kellett a főhősünknek egy leszbikus nőnek lennie. Miért kellett a férfiakat utálnia? Ezek manapság annyira népszerű témák, hogy ebből akar a film profitálni? A karakter és történet szempontjából ez teljesen irreleváns, mert pl nem azért nem ijedt meg amikor megfenyegették, mert egy férfi fenyegette meg, hanem azért mert csak a pénzt látta, amit ő nyerhet az egész ügyön, még akkoris, ha emberek meghalnak miatta. Hát meghaltak. de legalább ő is gazdagon halt meg.

6/10

Címkék: rosamund pike peter dinklage i care a lot

Ezt a filmet eddig csak egyszer láttam, és már néhány napja, így már kicsit homályos az emléke, de megírom.

Olvastam, hallottam is kritikákat a filmről, hideget is, meleget is egyaránt. Akiknek tetszett, azok mind játszottak a játékokkal, akiknek nem, azok nem játszattak. Én a kettő közé esem, mert én a régi két Prinnce-szel játszottam, és az "újak" közül csak a Sands of Time-mal. Azt se végig, mert meguntam. S bár nem játszottam mindegyik játékkal, mégis nagyon vártam ezt a filmet. Vártam, egyrészt, mert Ben Kingsley játékaiban még nem nagyon csalódtam, másrészt, mert jónak igérkezett, tetszett is a trailerje és már jó régen bejelentették, hogy készül a film, már kb. három évvel ezelőtt olvastam róla, és mellékeltek egy képet Jake Gyllenhaal-ról, amint kigyúrten feszít.

Előre le kell szögezni, hogy történet eltér a játékokban lévőtől, bár nem rossz. (A Sands of Time játékban ugye már az első cutscene-ben kinyitjuk a homokórát.)

Megismerjük Dastan hátterét, hogyan lett ő Perzsia hercege, s hamarosan egy csata kellős közepében találjuk magunkat, s kezdődik az ármány, kezdődik a történet.

Ami talán jónak tartható a filmben, hogy az első csókra elég sokat kell várni. Szerencsére. Lehet, hogy csak én vagyok szőrszálhasogató, de nekem nem jön be Gemma Arterton. Nem tudom hogy nézett ki egy igazi perzsa nő, de tegyük fel, hogy sikerült eljátszania, és akkor ott van az, hogy nő, és nagy szája van, és mindenbe belepofázik. Nem ez volt akkoriban a módi.

A történetvezetés kissé darabos, de összefüggő és lineáris, eltekintve a végén az időugrástól, ami a film lényege. A szereplőkkel nekem nem volt sok bajom, csak az volt nekem fura egy kicsit, hogy Dastan miért volt olyan gyerekes. Én nem így képzeltem el.

Amin jót mulattam, hogy voltak benne Hassassinok. Melyik cég adja ki a Prince of Perzsiákat? Hát a Ubisoft. Hmmm van a Ubisoftnak egy hsonló nevű játéka. Az Assassins Creed. Helyben maradtunk.
Az Asszaszinokról röviden annyit, hogy mesterek voltak a gyilkolásban, és ezt láthatatlanul tették általában. A filmben ez is előjön. Bővebben róluk itt és itt lehet olvasni, érdemes.

Összesítésben nem volt egy rossz film, de jó se kifejezetten, nem ragadott magával, nem volt olyan nagy élmény, mint amire számítottam, de elmegy. Megnézném mégegyszer. 

6,5/10

 

Címkék: jake gyllenhaal ben kingsley prince of persia 65 gemma arterton

Fast & Furious

 2009.04.28. 15:37

Nagyon vártam már ezt a filmet, mert az első részt nagyon szeretem, a második is egész poén, de már feleannyira se jó, és a harmadik rész meg elég gyenge lett, de szeretem mindegyik filmet. Talán azért is, mert autóbuzi vagyok.

A rég ismert jelenettel kezdődik a film, és már itt is az első dolog ami nem tetszik: amikor jön szembe a tartálykocsi, és folyamatosan robban, de nem robban fel. Persze túlélik, satöbbi, de nem olyan jó, mint ahogy azt ők elgondolták. C'est la vie.

A történet hasonló a második részhez, de talán kicsit jobb, és persze Brian itt is rendőr, Dom pedig tolvaj. Megvan a közös verseny, mint az elsőben, amit itt Dom nyer, és végül mind a ketten az FBInak dolgoznak, de Dom csak bosszúból. Végül a történet majdnem happy end, de Domot börtönre ítélik. Azzal fejeződik be, hogy Brian - aki megint összejött Mia-val - elindul kiszabadítani Domot.Azt tudjuk a Tokyo Driftből, hogy valószínüleg kiszabadul, mert ott megjelenik.

Nagyon tetszett a filmben, hogy összefűzték a Tokyo Drifttel, mert benne van Han, aki a harmadik részben meghal, tehát időben előrébb van mint a Tokyo Drift. Az egész film egész jó, egy-két hibától eltekintve. Vin Diesel a kemény fiú, Paul Walker a kemény kisfiú. Ami viszont nem tetszett, hogy az a csaj nagyon ráhajt Domra. De viszont tetszik, hogy Dom lerázza.

7/10

Címkék: 7 vin diesel paul walker fast & furious

süti beállítások módosítása